Bibliás hetek az Arany-iskolában

A fenti címből arra gondolhatnánk, hogy egy különleges témahét valósult meg intézményünkben. Lehetne akár így is, ám ezúttal tőlünk függetlenül, gondoskodó Istenünk alakította úgy az iskola, a város és az egyházközségünk életét, hogy több módón találkozhattunk a Szentírással.

2017. szeptember 15-én Grabarits Ágnes magángyűjteményéből álló Bibliatörténeti Vándorkiállítás nyílt a Városvédő- és Szépítő Egyesület szervezésében a Piculás Civilházban. Diákjaink a hasonmáskiadásokból álló tárlatot hitoktatóink vezetésével látogatták meg az elmúlt két hétben (2017.09.18-29.), ahol a hétfői és keddi napokon színvonalas előadással készült Kovács Zoltán kiállításszervező.

Néhány látogatásról készült fotót IDE kattintva tekinthetnek meg.

A 6. r osztály a kiállítás látogatása során

A kiállítás mellett egy másik fontos esemény ugyancsak a Bibliához kapcsolódott. 2017. szeptember 26-án, kedden érkezett a Tiszántúli Református Egyházkerület fennállásának 450. évfordulója alkalmából a vándorútra indított Szentírás. A Bibliát 11 órakor ünnepi istentisztelettel fogadtuk a református templomban, amelyen diákjaink is képviseltették magukat.

A „Szentírás vándorútja a Tiszántúlon” c. programról IDE kattintva olvashat részletesen.


A Szentírás a kisújszállási református templomban